Az álmokban olvasó kígyó

Sok-sok évvel ezelőtt élt egy király, aki különös álmokat látott. Álmában egy róka állt az ágya mellett, rákacsintott, majd úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. A király nem tudta kiverni a fejéből a furcsa álomképet, ezért kifaggatta a tudósait és a csillagjósait, hogy mit jelenthetett, amit álmában látott, de egyikük sem tudta, miért jelent meg a róka a királynak. Ezért a király közhírré tétette a birodalmában, hogy aki megfejti az álmát, az egy zsák aranyat kap fizetségül.

Az országban, a hegyek között élt egy paraszt, aki kora reggeltől késő estig a földjén dolgozott, hogy meglegyen a mindennapi betevője. Egy nap egy kígyó bújt elő egy kő alól, és megszólította a szegény embert.

„Te szegény ember, ha megfelezed velem a jutalmat, én elmondom neked, hogy mit jelent a király különös álma!”

A paraszt beleegyezett, a kígyó pedig megfejtette neki az álmot. Útnak is indult a szegény ember a palotába, ahol már sokan próbálkoztak az álom megfejtésével, de senki sem járt sikerrel. A szegény ember a király elé járult, és elmondta neki, amit a kígyótól hallott:

„Fenséges uram, az álmod arra int téged, hogy egy éven belül hamissággal találkozol!”

Elégedett volt a király az álomfejtéssel, örült, hogy a szegény ember figyelmeztette az álnokságra, és boldogan megjutalmazta őt a zsák arannyal. Az uralkodó egész évben különösen óvatos volt, és nem is akadt senki, aki becsapta volna.

A paraszt vitte haza a nagy zsák színaranyat, de a kacskaringós hegyi ösvényen nem találkozott a kígyóval. Jól ment ezután a gazda sorsa, ügyesen forgatta a jutalmát, és tehetős ember lett, el is fejtette az álmokat ismerő kígyót.

A következő évben azonban a király újabb különös álmot látott, amit sehogy sem értett. Azt álmodta, hogy az ágy felett egy csillogó, éles kard függ. Sem a tudósok, sem a csillagjósok nem tudták, mint jelent a király fenyegető álma, ezért hívatták a parasztot.

„Egyszer már segítettél, fejtsd meg újra az álmomat” – üzente neki a király.

Megijedt a gazda, hiszen nem értett az álomfejtéshez, és fogalma sem volt róla, hogy mit jelenthet a király álma. Ahogy ment, mendegélt a kanyargós úton a palota felé, elé kúszott a kígyó:

„Emlékszel még rám, barátom?” – kérdezte a kígyó – „Becsaptál, elárultál és nem adtad ide a fél zsák aranyamat! De most az egyszer még segítek neked, ha most már nekem adod a jutalmad felét! Figyelmeztesd a királyt, hogy egy év múlva háborúznia kell, ha nem vigyáz!”

Megköszönte a paraszt a kígyónak, meg is ígérte, hogy neki adja a jutalom felét, és megkönnyebbülten járult a király elé.

„Fenséges uram, az álmod arra int téged, hogy egy éven belül háború fenyegeti az országodat!”

A király megszívlelte a jó tanácsot, és békét kötött a szomszédjaival. A gazda fizetségül nem pénzt kapott a királytól, hanem egy értékes, éles kardot, hogy megvédhesse magát az úton. Az embernek eszébe jutott, hogy ezt nem tudja elfelezni a kígyóval. A háza előtt azonban már várta a kígyó, és követelte a jussát.

„Barátom” – sziszegte a kígyó – „hol van hát a jutalmam?”

Erre suhintott egyet a karddal az ember, belevágott a kígyó testébe, és beszaladt a házába.

A király egy év elteltével harmadszor is furcsát álmodott, egy farkas és egy bárány feküdt az ágya mellett, békességben. Az uralkodó meg sem kérdezte már az udvar tudósait és csillagjósait, hanem egyből a gazdát hívatta.

Akarta, nem akarta, a parasztnak mennie kellett a király parancsára, megfejtenie az álmot. A kastély felé menet hirtelen felbukkant előtte a kígyó!

„Nagyon fájt az árulásod, barátom” – sziszegte a kígyó – „de még utoljára segítek rajtad, hátha most már nem kell csalódnom benned. A jutalmad feléért cserébe, elmondom, hogy mit jelent a király álma, de jól figyelj! Megbánod, ha megint becsapsz!”

Meghallgatta a gazda, meg is ígért mindent a kígyónak, és sietett a hegytetőn magasodó palotába.

„Fenséges uram, az álmod azt jelenti, hogy hamarosan boldogság, béke és kegyelem lesz majd az országodban!”

Nagyon örült a király, hogy ilyen szép jövő vár a birodalmára, ezért két zsák aranyat, ezüstöt és drágakövet adott a parasztnak. A gazda azonnal a földjére sietett, ahol a kígyó már várta.

„Bocsáss meg nekem” – mondta a kígyónak az ember – „becsaptalak és megsebesíttettelek, de most kárpótollak!”

És mind a két zsák kincset a kígyó elé rakta.

„Jól van, barátom” – sziszegte a kígyó – „megbocsátok neked. A csalárdság évében becsaptál, a háború évében megsebesítettél, de a béke évében kiengeszteltél, legyen hát tiéd a kincs, nekem nincs rá szükségem!”

Így lett szegény parasztból a királynál is gazdagabb ember!

Forrás: Mesék Szlovéniából, gyűjtve és újra elmesélve Dirk Nowakowski által

Mese, mese, mátka - Grimm testvérektől Benedek Elekig

Az anyukákban újra és újra felmerül a kérdés, hogy vajon a klasszikus mesék jobbak-e a gyereknek, vagy azok között érdemes keresgélni, amelyek éppen aktuálisan népszerűek? Ha te sem tudod eldönteni, mely mesék lennének a legjobbak a gyerekednek, segítünk: összegyűjtöttük a legjobb meséket korosztályonként.

Tovább...

(Life.hu)

Az Almakisasszony

Élt egyszer egy égig érő hegy tetején álló pompás kastélyban egy daliás gróf, akit idős szülei szerettek volna már megházasítani. A fiatal grófnak azonban egyetlen elé vezetett kisasszony sem nyerte el a tetszését, ezért a fejébe vette, hogy majd ő megkeresi a kedvére való menyasszonyt. A gróf ezért felnyergelte a lovát, elbúcsúzott a szüleitől és útnak indult, hogy megtalálja azt a leányt, akit magának elképzelt. Az úrfi ugyanis olyan feleségre vágyott, akit nem anya hozott a világra.

Már hosszú-hosszú ideje lovagolt, de álmai asszonyát mégsem találta sehol. Ment-mendegélt, amikor egy útkereszteződéshez ért, ahol egy vénséges vén néne ácsorgott. Az öregasszony háta görbe volt és hajlott, a szájában csak egyetlen fog díszelgett, a szemöldöke pedig olyan hosszú volt, hogy szinte alig látott tőle. Amikor a fiatal gróf elmondta, hogy mi járatban van, és útbaigazítást kért tőle, hogy merre menjen tovább, szinte kiabálnia kellett, hiszen a csúf asszonyság olyan süket volt, mint az ágyú. A rút néne egy ideig hallgatott majd megrázta szürke haját, és éles, rikácsoló hangon azt mondta:

„Szép gyermekem, azon az úton menj, hogy célba érj” – majd a jobbra vezető ösvényre mutatott horgas ujjával. „Nem sokára egy hatalmas ház előtt találod majd magadat, menj be bátran, fiam, és fogd meg a seprűt, amit az ajtó mögött találsz. Söpörd fel a lépcsőt, ami az emeletre vezet, ha felértél ne ijedj meg! A lépcső tetején egy hatalmas oroszlán vár majd, egy ajtót őriz, aminek kulcsa a torkában van. Meg kell szerezned a fenevadtól az aranykulcsot, és kinyitnod vele az ajtót, hogy bejuss egy szobába, ahol egy másik oroszlánt találsz. Ezt az állatot azonban meg kell ölnöd, hogy elvedd tőle a kulcsot, amit a torkában őriz! Ezzel a kulccsal nyisd ki a következő ajtót, ami egy konyhába vezet. A konyhában három szép aranyalmát és egy ébenfa nyelű kést találsz. A késsel vágd fel az egyik almát, és kiugrik belőle egy szépséges kisasszony. De olyan szép lesz, mint a ragyogó nap, mégsem veheted feleségül! Vidd le a leányt a kertbe a kúthoz, ami a két hársfa között áll, és dobd bele, akárhogy könyörögjön is.”

A gróf megköszönte a jó tanácsot, és útnak indult a jobbra menő úton, átkelt erdőn és mezőn, átkelt hegyen és völgyön, míg oda nem ért a házhoz, amiről a csúf asszonyság beszélt. A ház azonban nem egy egyszerű házikó volt, hanem egy hatalmas kastély, amelyet fehér márvány borított mindenhol. Belépett az ajtón, és mindent úgy tett, ahogy a néne mondta neki. Elvette a színarany kulcsot az oroszlántól, kinyitotta az ébenfaajtót, és belépett rajta. Ott találta a második oroszlánt is, leszúrta kardjával, és elvette a másik aranykulcsot, ami még az előzőnél is szebben ragyogott.

Kinyitotta az ajtót és belépett a konyhába. Ahogy a vénasszony mondta, három aranyalmát és egy ébenfakést látott egy díszes asztalon. Az úrfi nem tétovázott, és felvágta az első aranyalmát. Az almából egy szépséges kisasszony termett elő, akinek a szeme ragyogó kék volt, mint az égbolt a nyári napsütésben. Az ifjú gróf, ahogy a lány szemébe nézett, azonnal elfelejtette az öregasszony szavait, és úgy döntött nem dobja a kútba, hanem hazavágtat vele, és feleségül veszi. Igen ám, de amíg a gróf csak ámult a kisasszony szépségén, a meseszép leány elszáradt, mint egy virágszál. Ezért a fiú a második almát is felvágta, az aranyalmából kiugró leány még szebb volt, mint az első. Nézte az úrfi, gyönyörködött benne, majd hirtelen eszébe jutottak a vénasszony szavai, de már késő volt. Akárhogy sietett a daliás gróf, nem ért oda időben a kúthoz, és a leány a karjában halt meg.

Elszomorodott a fiú, de visszament a palotába, megfogta a harmadik aranyalmát és a kést, majd a hársfák alatt álló kúthoz ment velük. Felvágta az almát, amiből kiugrott a napnál is ragyogóbb szépség. A fiú most nem tétovázott, egyből a kútba dobta a kisasszonyt. Néhány perc múlva a csodaszép lány felbukkant a kútból, és még szebb volt, mint előtte. Szeretettel átölelte a grófot, kézen fogta és egy díszes hintóhoz vezette, amit nyolc paripa repített a fiú szüleinek kastélyához. A lány azonban nem szállt be a kocsiba, hanem búcsúzóul megcsókolta a grófot, és visszatért a palotájába. Az Almakisasszony egyedül maradt a várában, csak a kúthoz ment ki minden nap, hogy vizet hozzon magának.

A kisasszony palotája mellett volt egy kis viskó, ahol egy boszorkány lakott csúf lányaival. A boszorkány lányai kifigyelték a szépséges lányt, ahogy a kúthoz ment nap, mint nap, majd egyszer odamentek hozzá, és mindent megtudtak a sorsáról. Azt mondta a kisasszonynak az idősebb boszorkánylány:

„Gyere velünk, az anyánk sütött egy tortát, nagyon ízlene neked a sütemény.”

A szépséges leány nem gondolt semmi rosszra, és elfogadta a szíves invitálást. A lányok süteményt ettek, majd együtt játszottak. A boszorkány lányai a játék kedvéért arra kérték a kisasszonyt, hogy engedje befonni a haját, az egyik gonosz nővér azonban egy varázstűt szúrt a szépség hajába, aki azonnal egy fehér galambbá változott, és ijedtében elrepült.

Az egyik csúf nővér beköltözött a szép leány helyére a kastélyba, és várt, várt, amíg a gróf vissza nem tért. Nem is kellett sokáig várnia, megérkezett a jóképű vőlegény, de a gyönyörű menyasszonya helyett csak a boszorkány rút lányát találta. Megrettent először a gróf, de a lány negédes szavaival meggyőzte a fiút, hogy ő az Almakisasszony, az úrfi pedig végül elhitte, és betartotta az ígéretét, hazavitte a kastélyába. Már jó ideje úton volt az ifjú pár, amikor a hintójuk ablakán egy fehér galamb repült be. Mérges lett a csúf nővér, felismerte a madárrá változtatott leányt, és el akarta zavarni. De az ifjú gróf megsajnálta a galambot, és az ölébe vette, simogatta. Ahogy a fiú simogatta az ijedt madarat, megérezte a tollai között a varázstűt, és kihúzta azt. Erre láss csodát, a galamb visszaváltozott szépséges leánnyá, a gróf pedig boldogan ismerte fel megmentett menyasszonyát. A dalia, amikor megtudta, hogy mi történt a gyönyörű Almakisasszonnyal, szörnyű dühbe gurult, és úgy kidobta a hintóból a boszorkánylányt, hogy az a nyakát törte.

Amikor hazatért a grófi kastélyba a fiú és csodaszép menyasszonya, nagy volt az idős szülők öröme, hogy gyermekük ilyen gyönyörű párra talált! Hamar meg is tartották az esküvőt, és ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: A legszebb mesék Ausztriából